Minden egyes ember más szemmel tekint az őt körülvevő természetre és annál többet lát belőle, minél tágabbra nyitja szemét, készen állva arra, hogy csodálkozva és örömmel találkozzon vele. Mindenkinek egyedi az érzelmi reakciója egy forró nyári délutánon az arcát simogató szellőre vagy egy fán megbúvó levelibéka szavára. Benyomásaival végül is egyedül marad mindenki, a természetben dolgozó festők és én is, amikor kint dolgozom, érzékelve a hangulatokat, a színek játékát és az illatokat.
A tájképfestő részévé válik a tájnak és ábrázolni kívánt tárgya életterének.
A festészeti technikák megfelelő alkalmazása mellett az állatok viselkedésének és napi életritmusának ismerete is elengedhetetlen alapfeltétele a jó természet- és állatábrázolásnak. A tájképfestő számára a tulajdonképpeni kihívást mégis az jelenti, hogy a kép készítése közben szeme és keze úgy működjenek együtt, hogy a képet egy folytonos mozdulattal tudja megalkotni. Érvényes ez egy sebtében rajzolt vázlatra, melyre gyakran csak néhány pillanat kell, hogy elegendő legyen, de ugyanígy érvényes egy a helyszínen kidolgozott akvarell esetében is. Egész életemet végigkísérő kihívás és öröm lesz ennek az alkotási folyamatnak az állandó megfigyelése, gyakorlása és tökéletesítése: a folyamat a szemmel látott látványból indul, az érzékelés és a pillanatnyi hangulat által formálódik és végül a kezem munkája által jelenik meg a papíron.
Néha különleges privilégiumnak tűnik, hogy a természet iránti szeretetemet és Isten teremtett világa iránti tiszteletemet egy olyan tevékenységgel kapcsolhatom össze, mint a festészet. Legalábbis nagy szerencse ez. Meg vagyok győződve arról, hogy minden ember ki tudja nyitni a szívét, és boldognak érezheti magát, amikor megérintik a természet apró, de mindig csodálatos meglepetései.